Kicsit ironikus, hogy életem nagy részét a néphagyományok óvásának szentelem, a saját családommal azonban nem tudom megértetni, hogy miért fontos ez. Az unokáimnak már csak a számít, hogy milyen menő telefonjuk van, és számokkal dobálóznak, hogy kinek mekkora. De hát minek az nekik, ha nem tud segíteni a munkában, és közben pedig a régi, szép magyar hagyományaikat is feladják, hogy csatlakozzanak a divatokhoz.
Én úgy gondolom, hogy a telefonok csak bajt okoznak. Néha szoktam kézműves órát tartani a vidékre látogatóknak, hogy megmutassam, hogy régen, amikor még nem gyártósorokon, személytelenül készültek a dolgok, akkor hogyan lehetett egy köcsögöt vagy egy szép nyakláncot elkészíteni. Ilyenkor is azt látom, hogy a fiatalabb generációk már nem is fordítanak figyelmet arra, hogy miről beszélek: csak a telefonjukat nyomogatják, és nevetgélnek magukban valamin, amit csak ők látnak.
Én azt mondom, hogy a telefonmánia egy biztos jelzője annak, hogy a hagyományok szépen lassan elveszítik a fontosságukat a mai világban, és a tömegtermelés mindenben átveszi a szerepet.
Ráadásul ezek a telefonok folyton el is romlanak: unokám még karácsonyra kapott egy Xperia mobilt, amit idén nyáron már el is kellett vinni megszerelni. Nem tudom mi történt pontosan, mert a fiamtól csak annyit hallottam, hogy elejtette, és ezért eltört – de én azt mondom, hogy ha valami egy elejtéstől már eltörik, akkor nem is lehetett sose olyan jó állapotban. Nem hiszem, hogy egy ilyen szerkezetet nem azért gyártanak, hogy a gyerekeknek évente kelljen cserélniük. És ehhez még csak nem is kell az, hogy a képernyője betörjön, mert ha kijön valami új, trendibb márka, akkor a gyerekek önként mennek el a boltba és dobják el a régit. Ezt se lehetett volna megtenni régen, amikor még minden a hagyományos, kézi módon történt.
Azokban a napokban, amikor a telefon el volt törve, minden egy Xperia szerviz körül forgott: a fiam egész nap azt kereste, hogy hova tudnak a legegyszerűbben eljutni, míg az unokám csak lógó orral rótta a köröket a lakásban, és nem tudta magát mivel elfoglalni.
Aztán végül még el is kellett utazniuk. Bár a fiam talált egy olyan Xperia szervizt, ahova futár is elvitte volna a telefonjukat, és vissza is hozta volna, időmegtakarítás miatt úgy döntöttek, hogy inkább együtt felutaznak a városba. Valószínűleg a kislány nem is bírta volna addig a telefonja nélkül, amíg a javításra kellett volna várni, így azonban a hazafele úton már azzal játszhatott. Csak annyi időre kellett kiengednie a kezéből, amíg a szervizben ténylegesen megtörtént a képernyőcsere, az meg olyan gyors volt, hogy akár ott a helyszínen is megvárhatták.
Az egész dolog ráadásul nagyon drága is volt. A fiam elmagyarázta, hogy ez egy olyan dolog, amire megéri a pénzt rááldozni, mivel azzal, hogy most a jobb minőségű alkatrészt szerelik bele, jóval tovább jobb lesz a telefon, mintha egy sokkal olcsóbb helyen, egy kínai utángyártott termékkel helyettesítették volna. Hosszú távon tehát elméletileg ez a jobb megoldás, és ezt még el is tudom fogadni. Ha mást nem, annyit én is láttam már, hogy tudjam: ami drágább, az jobb minőségű, és ami nem megbízható helyről érkezik azt mindig kerülni is kell, mert rossz lesz a vége.
Azt azonban szerencsére mindenki a lelkére kötötte az unokámnak, hogy legközelebb jobban vigyázzon a telefonjára. Sőt, az esetről végre fel is nyílt a szüleinek a szeme, és mivel látták, hogy a lányuk nem tudtam magát elfoglalni, amikor törött telefonkijelzője volt csak, mostantól kötelezik, hogy több időt töltsön kreatív dolgokkal. Így végre sikerült őt is kicsit belevonnom a hagyományőrző kézműves dolgok készítésébe, és talán észreveszi ezek szépségét.