Sokáig nem tudták a szüleim hova tenni, hogy mitől alakult ki ez az őrült nagy rajongásom az autók iránt. Én persze mindig is tudtam, hogy honnan indult és hogy miből ered, de nem akartam nekik elmondani, mert tutira nagy balhé lett volna belőle. Hogy miért?
Az egész úgy kezdődött, hogy amikor elkezdtem óvodába járni, megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék, mi legyen a jelem. Mivel kettő közül választhattam – az egyik a virág volt, a másik az autó.
Akkoriban nem volt autónk, igazán nem is foglalkoztatott engem a téma, de így, hogy ez lett a jelem, szinte kötelességemnek éreztem, hogy utánajárjak a témának, persze, ahogyan ez egy 4 évestől elvárható. hazamentem, és megkérdeztem apámtól, hogy miért nincsen autója. Mai napig emlékszem, hogy milyen hévvel és dühvel beszélt az autókról, a környezetszennyező hatásukról, az emberek elkényelmesedéséről és felesleges luxusmániájáról, szóval egyértelműen jelezte, hogy az autó szerinte felesleges, szükségtelen is, egyébként meg káros, szóval nekünk sosem lesz. Kis ideig beletörődtem, de aztán a szomszéd Géza bácsi hazaállított egy csillogó, piros Skodával, ami akkor elképesztően menő volt, egyszerűen nem bírtam levenni róla a szememet. Apám, persze nagyon mondta a magáét, hihetetlenül dühös lett, és bár a mai napig van bennem egy olyan érzés, hogy az irigység is közre játszott a felmordulásában, de mivel nagyon tiszteltem és szerettem őt, egyszerűen nem tudtam neki akkor megmondani, hogy márpedig szerintem ez menő és nagyon is érdekel.
Egyszer apám elutazott külföldre üzleti ügyben, és mi ketten maradtunk anyával. Ilyenkor a Géza bácsi mindig átjött kicsit, hogy segítsen, ha szükséges. Nem akarok ebbe mélyebben belegondolni, jobb a tudat, hogy szimplán kedves ember volt. Éppen ott volt nálunk, és én nekiduráltam magam, és megkérdeztem, hogy megnézhetném-e az autóját. Persze, megengedte. Egyszerűen megbabonázott a jármű, az illat, a szín, az érzés, és már akkor tudtam, kisgyermek korom ellenére, hogy valami közöm kell, hogy legyen az autókhoz. Persze, apámnak erről egy szót sem szóltam nagyon hosszú ideig. 17 évesen titokban mentem el megcsináltatni a jogosítványt, és titokban, a haverok autóval próbálgattam a szárnyaimat. Hamar kiderült, hogy nekem ez jól megy, egyszerűen véremben van a vezetés, és mivel imádtam is vezetni, elhatároztam, hogy versenyszerűen is belevágok. Driftelni akartam, eggyé válni az autóval. Persze, sem pénzem sem lehetőségem nem volt arra, hogy ez gondolati szintnél tovább jusson. Mikor betöltöttem a 20-at, és végeztem a vendéglátóipari technikumban, tudtam, hogy ha már belekényszerítettek ebbe a szakmába, valahogy pénzt kell vele keresnem, amit befektethetek abba, amit igazán szeretek.
Mivel Magyarországon nem igazán láttam lehetőséget arra, hogy a vendéglátásból meggazdagodjak, és nagyon szerettem volna a családi fészekből is végre kirepülni, de albérlet fizetés mellett még annyira sem ment volna a spórolás, elhatároztam, hogy külföldre megyek dolgozni. A suliban németül tanultam, így kézenfekvő választásnak tűnt Ausztria, hiszen nincs is olyan messze, németül is beszélnek, és a fizetések messze túlszárnyalják az itthoniakat. Alapos keresést követően, megbíztam egy céget azzal, hogy keressen nekem ausztriai állást.
Nagy szerencsém volt, mert bár nagyon sok a csaló ebben az ágazatban és akkoriban különösen sok olyan hír járta, hogy sokan abból gazdagodnak meg, hogy másokat külföldi állással kecsegtetnek, beszedik a pénzt, aztán eltűnnek, ennek ellenére olyan céget sikerült találnom, akik nagyon korrekten segítettek nekem. Kijavították az önéletrajzomat és a bemutatkozó levelemet, hogy mégis csak valami profi anyag érkezzen rólam, kiküldték ezeket az osztrák vendéglátóegységeknek, aztán a beérkező ajánlatok közül én tudtam válogatni. Szerencsére jó sok jött, így végül szinte én szabtam a feltételeket. Első sorban azt tartottam szem előtt, hogy nagyobb hotel legyen, mert ott mindig jobb a pénz és kiszámíthatóbbak a feltételek.
Az első választásom nem volt az igazi. Igazából, ha nagyon akartam volna, kihúzhattam volna ott egy szezont, de mivel a szolgáltatás, amit a cégtől vásároltam magában foglalta azt is, hogy ha szeretnék váltani, keresnek nekem másik helyet, így éltem ezzel a lehetőséggel. A második helyem már pont az elképzelésemnek megfelelően alakult, ráadásul két szezonos hely volt, és mivel nagyon elégedettek voltunk kölcsönösen egymással, így visszahívtak a következő szezonra is. Én előtte nem is tudtam, de már csak azért is jó választás volt az ausztriai vendéglátás, mert itt a szállást és ellátást a munkáltatók ingyenesen biztosítják, egyfajta plusz juttatásként a fizetés mellé. Ennek köszönhetően annyi pénzt tudtam spórolni, hogy minden nélkülözés nélkül, 4 szezon, vagy is 2 év alatt összespóroltam a pénzt az autós karrieremre.
Emellett pedig remek lehetőségem volt a gyakorlásra is, hiszen a hegyekben, a szerpentineket, megfizethetetlen vezetési rutint szereztem, akkor már a saját autómmal száguldozva. Apám persze még mindig nem tudta, hogy autóm van, mikor azzal jöttem haza látogatóba, mindig azt mondtam, hogy kölcsön kértem a kollégámtól, és mivel ő meg volt róla győződve, hogy jól belém nevelte az autóellenességet, oka sem volt arra, hogy kételkedjen ebben.
Így hát nagy volt a meglepetés, mikor véget ért az ausztriai karrierem, és hazaköltöztem megvalósítani az álmomat. Apám gyomra nagyon nehezen vette be, hogy autóvezetéssel akarom a továbbiakban keresni a kenyeremet. Olyan büszke volt a fiára, aki kemény, kétkezi munkával keresi a kenyerét külföldön. Jól esett a barátoknak dicsekedni, anyám szerint minden mondata úgy végződött: „…mert tudod, az én fiam Ausztriában dolgozik.”
Kíváncsi vagyok, hogy megbékél-e a helyzettel valaha, hiszen annyira elzárkózik a témától, csak abban reménykedhetek, hogy az irántam érzett szeretete feloldja ezt az ellenszenvet. Végül is abban maradtam magammal, hogy ha úgy adódik, én is visszamegyek a kedvéért még egy körre, egy ausztriai állásba, mert fontos számomra, hogy nyugodt legyen a lelke. és ami még ennél is talán egy kicsit fontosabb: nincs az a pénzmennyiség, amit ebbe a hobbyba ne lehetne beleölni, és ezt a pénzt jelen helyzetben úgy látom, csak az osztrák vendéglátásban tudom megkeresni.