Egy időben, amikor jóval fiatalabb voltam, az autós játékok és néhány autós film mind dolgozott a gyorsulási versenyekkel, ahol két autó egymás mellett, egy tök egyenes szakaszon versenyzik egymással, és kis túlzással csak az számít, hogy ki mennyire jó ütemben és pontosan tud váltani. Aztán ezek a filmek meg játékok elmozdultak abba az irányba, hogy beszerelték a nitrós palackokat, amiket kiengedve még gyorsabban tudták hajtani az autókat. Az én korosztályomnak ez az élmény alapélmény volt az autózásban. Mindenki ugyanazt játszotta otthon és ugyanazt a filmet nézte, amiben csak benyomják a gombot, és a sebességtől hátra, az ülésbe préselődve vezetik tovább a megvadult, felturbózott kocsit.
Aztán ezt a gyorsulási, nitro gázos trendet hamar felváltotta a drift. Valahogy az vált az igazán menővé akkor, hogy kézifékezéssel, csúsztatva a kocsi hátsó felét, hogyan lehet végigmenni a legkacskaringósabb pályán is. Mindezt gyorsan, nagy sebességgel, emellett pedig látványosan is. Hamar beindultak az új játékok, a hivatalos versenypályák után a játékokban már szerpentinekről meg hegyekről lefelé kellett csúsztatni a kocsit. Minél hosszabb volt egy csúszás, annál több pont járt érte, és ez olyan versenyfajta volt, amiben nem az számított elsősorban, hogy ki ér be legeslegelőször a célba, hanem csakis az, hogy ki mennyi pontot összegyűjtve tud eljutni a végső célig.
Bevallom, engem sosem érdekelt annyira a driftes rész, magamban mindig visszasírtam a gyorsulást. Noha beláttam, hogy miért csengett le éppoly hamar, mint ahogy divatossá vált, mert valójában, ha megnézzük, a gyorsulás tényleg egy egyenes úton zajlik, még a kormányt is alig kell mozgatni, és csak az számított, hogy melyik autó gyorsabb egyébként is. Még volt szerencsém hivatalos gyorsulási versenyekre is kimenni, amiket repülőtereken, a kifutókon tartottak, és bárki nevezhetett. Nem tudom, miért, de engem jobban megfogott ez a része, mint a drift. Pedig aztán volt szerencsém driftes bemutatókat is végignézni ezeken a rendezvényeken, és az persze egyből látszott, hogy jóval nehezebben kivitelezhető mutatványról van módunk beszélni, több gyakorlással és tudással jár, engem mégsem tudott lenyűgözni. Bennem megragadt a gyorsulás iránti rajongás, és a driftet nem tudtam másnak látni, csak annak, ahogy egy autó pörög jobbra és balra, meg közben füstölnek a kerekei eszeveszettül.
Nem rég itt volt nálam unokatesóm kisfia, Ákoska, aki most tizenkét éves. Amikor itt volt, mondtam, hogy játsszunk valamit a gépemen, és bekapcsoltam neki a régi gyorsulásos játékot. Nagyon élvezte, amikor elmagyaráztam neki, hogy működik. Nyomni kell a gázt, közben akkor váltani, amikor a váltás jelzője zöldre villan, mert az jelenti, hogy akkor van a legjobb ütemben, hogy újabb sebességre kapcsoljon. Közben pedig, ha megnyomja az egyik gombot, beindul a nitró is. Ő nem nagyon tudta mi az, ezért elmagyaráztam, hogy egy olyan gáz felszerelve egy palackban, amit ha kiengedünk, lökést ad az autónak, és felgyorsulunk tőle. Na ezt imádta, csak úgy tolta a nitrót a kocsinak, és szinte alig hittem a szememnek, mert olyan gyorsan beletanult, hogy kábé az ötödik nekifutásra már első helyen is érkezett be. Feljebb állítottuk a nehézségi szintet, de néhány próbálkozás után ismét simán nyert. Szóval így voltunk el egész délután.
Aztán megkérdezte, hogy az én autómban is van-e nitró, mire én persze mondtam, hogy sajnos nincs. Szomorúan vette tudomásul, akárcsak én anno, mikor megtudtam, hogy apámék autójába sincsen.
Magára hagytam kicsit, hogy játsszon, amíg beszélgettem az unokatestvéremmel is, akik egyébként vendégségben voltak nálunk. Megittunk egy kávét, kiveséztük az élet nagy dolgait. Aztán amikor indultak volna haza, benéztünk Ákoshoz, hogy mit csinál. És nem fogjátok kitalálni. De épp egy gázcseretelep oldalát böngészte, és annak járt utána, mennyi a gázpalackok ára, és már épp rendelni készült volna egyet. Mikor kérdeztük, hogy mégis mit szeretne, azt mondta, hogy ő csak nekem akart ajándékba venni, hogy az én autóm is gyorsabb legyen. Szegény, azt hitte bármilyen palack és bármilyen gáz jó hozzá, és az első honlapon, amit megtalált, rendelni akart egyet, mert ma már egy tizenkét éves kisfiú simán képes interneten vásárolni.
Aztán elmagyaráztuk neki, hogy ez a palack, amit kinézett, nem olyan, amit ő szeretne, meg amúgy sem engednék a rendőrök, hogy felturbózzuk az autót ilyennel. Szegény nagyon csalódott volt, de én értékeltem, mert tényleg csak segíteni akart.
Aztán megnéztem én is ezeket a gázpalack árakat, és mivel annyira olcsók voltak, gondoltam veszek egyet mégis. Leegyeztettem a rendelést, egy rendkívül kedves személyzetivel beszéltem, majd voltak olyan szívesek, és ki is szállították nekem a megbeszélt időpontra. Fogtam magam, és átfestettem olyanra, ahogy abban az ominózus filmben kinézett a nitrós palack – zöld volt –, és betettem az autómba, az ülés mögé, pontosan ugyanúgy.
Amikor legközelebb nálam volt Ákoska, elvittem autózni, és megmutattam neki. Azt mondtam, hogy titokban mégis beszereltettem egyet, és most kipróbálhatjuk. Persze nem tettem mást, mint jobban ráléptem a gázpedálra akkor, amikor állítólag „bekapcsoltam a nitrót”, de a mosolyért, ami az arcán volt, megérte a kis trükk. Nem hittem volna, hogy egy üres propánbutános palackkal is lehet ekkora örömöt okozni valakinek. De tévedtem. Lehet.