Pár hete egészen érdekes tapasztalatokkal gazdagodhattam a cégalapítást témáját illetően. Már régóta beszéltük pár barátommal, hogy elmegyünk driftelni. Igen, ez egy program, itthon is van külön cég, akik ilyennel foglalkoznak. Szóval végül eljutottunk driftelni, és iszonyatosan élveztük. Mivel nem voltak sokan, ezért szóba elegyedtünk a driftelést szervező cég tulajával, aki minden nap kint van a pályán. Ő mesélte, hogyan jött neki az ötlet, és miként alapította meg ezt a céget a topcegalapitas.eu-n keresztül. Hogy miért különlegesek ők? Hát a székhelyszolgáltatás miatt. Nem tudod mit jelent ez a kifejezés? Nem baj, én se tudtam először.
Egy cég megalapításánál mindig ki kell jelölni egy székhelyet, amely azonban nem egyszerű feladat, mivel településtől függően változik az adott önkormányzat által kiszabott iparűzési adó, melyet a székhely igénybevétele miatt kötelezően meg kell fizetni. A székhelyszolgáltatás erre ad megoldást: segítenek minden ehhez szükséges jogi és adminisztratív teendőben, hogy neked “csak” a cégeddel kelljen foglalkoznod. És a topcegalapitas.eu nem csak, hogy jó áron kínál székhelyszolgáltatást, de az ő segítségükkel Újlengyelben iparűzési adó mentes székhelyet tudsz kijelölni céged számára. Emellett Budapesten is van székhelyszolgáltatásuk, de nyilvánvalóan itt már magasabb lehet az IPA mértéke. Ezzel magyarázta Csaba, a driftingelős cég ügyvezetője, hogy miért Újlengyelben van a vállalkozása székhelye.
Én azonban még nagyon új voltam a témában, ezért nem egészen láttam még át, a gyakorlatban hogyan is működik a székhelyszolgáltatás. Így Csaba tovább magyarázott. Elmondta, hogy a topcegalapitas.eu-nál a székhelyszolgáltatás nagy terhet vesz le a vállunkról, ugyanis valójában olyan módon működik, mint egyszerre egy iroda és egy ahhoz tartozó titkár vagy titkárnő. Ugyanis ők szolgáltatnak székhelybefogadó nyilatkozatot, és a NAV ellenőrzésekre titkárszolgálatot is biztosítanak, sőt, a székhelyen a cégtábla is kikerülhet. Emellett a küldeményeket is kezelik, elektronikusan archiválják őket, átveszik a leveleket, és még értesítenek is emailben, ha küldemény érkezett. Ezeken felül még tárgyalót is tudnak biztosítani, ha arra lenne szükségünk.
Mindezek tényleg nagyon jól hangoztak, még úgyis, hogy én nem terezek céget alapítani, legalábbis egy jó ideig még biztosan nem. Az egyik haverom, Peti viszont épp a múltkor mondta, hogy egy saját vállalkozásba akar fogni, úgyhogy neki pláne nagyon hasznos volt a driftelés utáni beszélgetés. Peti nagyon belelkesedett, szóval meg is néztük együtt a topcegalapitas.eu honlapját, hogy pontosan mit is kínálnak, és milyen árakon.
Ha felnéztek a weboldalra, akkor rögtön látható, hogy alapvetően a topcegalapitas.eu Kft. és Bt. alapítással is foglalkozik (székhelyszolgáltatással kiegészítve). Mindkettőt megrendelheted akár ingyen, ha a székhelyet tőlük kéred Budapesten vagy Újlengyelben. Nyilván saját székhellyel is igénybe veheted a Kft. vagy Bt. megalapításának szolgáltatását, csak ez díjköteles, amit jó észben tartani. De ebben az esetben is profi ügyvédekkel együtt tudod vállalkozásodat megalapítani, ennek biztosítéka a rengeteg elégedett ügyfél és a több mint 10 éve tartó stabil működés.
Rendesen átnéztük a honlapot, és Peti a főoldalon elolvasott még egy adag információt, amivel érdemes tisztában lenni, mielőtt az ember céget alapít. Sőt, még cikkeket is találtunk, amelyek rövid és velős módon foglalnak össze egy-egy kiemelt, aktuális témát. Úgyhogy mindezek után szinte már mindannyian szekértői lettünk a cégalapításnak és székhelyszolgáltatásnak.
Egy héttel rá pedig Peti el is határozta magát, és felvette a kapcsolatot a topcegalapitas.eu szakembereivel. Azt mondta, hogy a telefonos időpont egyeztetés nagyon egyszerű volt, pár nap múlva már bent is volt az irodában, és nagyjából egy óra alatt el is intézték a papírmunkát. Úgyhogy mostanra már hivatalosan is bejegyzésre került a cége, amelynek a székhelye szintén Újlengyelben van. Így a székhelyszolgáltatásnak hála Peti ezen már nem aggódik, és bizony sok pénzt is megspórol azzal, hogy cége székhelyének településén nincs iparűzési adó.
És te hogy állsz a dologgal? Szeretnél esetleg céget alapítani? Vagy van már céged de cégmódosításra lenne szükséged? A topcegalapitas.eu ezekben mind tud segíteni. Keresd fel őket bátran, nem fogsz csalódni bennük!