A bátyám imád vezetni, szerintem egy őrült, driftelni is nagyon szeret. A múltkor például éppen néhány party kelléket szállítottunk egyik helyről a másikra, amikor rájött az „dilihopp”, és elkezdett úgy vezetni, mint egy rali versenyen. Én meg nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mindenesetre sikítottam, gondoltam az sosem árt. Nem is tudom, hányadán állok a dologgal, mert utasként én is élvezem ezt a vezetési stílust, de közben iszonyúan rettegek.
Inkább kezdem az elejéről.
A bátyámmal anyunak akartunk összehozni egy születésnapi bulit. Noha ő nem szereti a nagy felhajtást, nem minden nap 50 éves az ember, gondoltuk, mikor, adjuk meg a módját, ha most nem?
Szóval suttyomban elrendeztünk mindent, úgy véltük, egyszerűbb lesz őt a kész tények elé állítani. Azért előtte puhatolóztunk kicsit, mit is gondolna egy buliról. Annyira elutasítóan reagált, hogy a bátyámmal kezdtünk megijedni. Végül úgy határoztunk, hogy nem mondunk neki előre semmit, meglepetés buli lesz, és akkor legalább csak utólag fog kárálni. De, ha jól sül el a dolog, akkor azt is megússzuk.
Megkérdeztük a húgát, Borit, hogy tarthatnánk-e ott az összejövetelt, és ő természetesen igent mondott.
Viszont mire ezt ilyen jól kitaláltuk, a megrendelt party kellékek már kézbesítés alatt álltak, a címet nem tudtuk megváltoztatni. A kézbesítés várható időpontjáról kaptunk egy e-mailt, ami következő nap délután 2 és 4 között volt esedékes. Anyu fél 4-kor végez a munkahelyén, és 4 és negyed 5 között szinte minden nap hazaér.
Mi úgy terveztük, addigra már árkon bokron túl leszünk a cuccokkal. Nem akartunk találkozni anyuval, mert a bátyám is meg én is nagyon rosszul hazudunk, anya rögtön rájönne, hogy valami bűzlik, és addig ügyködne, míg ki nem deríti, hogy pontosan miről is van szó.
Másnap délután 2-től lesben álltunk, a bátyám kocsija indulásra készen állt a ház előtt. Így várakoztunk háromnegyed 4-ig. Már mindketten elég feszültek voltunk. A percek egyre csak fogytak, és a party kellékek még mindig sehol.
Hogy nyerjünk egy kis időt, gyorsan felhívtam anyut, hogy elfogyott a tej, és szeretném, ha hozna.
Aztán, pontosan emlékszem, 3 óra 53 perckor megérkezett a csomag. Gyorsan bezártam a bejárati ajtót, a cuccokat beraktuk a bátyám csomagtartójába, és elhúztunk a környékről. Ekkor vette elő a bátyám a driftelős vezetési stílust.
Szerencsére a party kellékeknek nem lett semmi bajuk az utazástól, Boriéknál kiraktuk őket, a bátyám hazament anyuhoz, én meg az unokahúgaimmal előkészítettem a buli helyszínét.
A kislányok nagyon élvezték a készülődést, és zsenge koruk ellenére meglepően jó kézügyességről tettek tanúbizonyságot.
A buli jól sikerült, szerencsére anyu is élvezte, egy rossz szót sem szólt, sőt, megköszönte, hogy ilyen szépen megszerveztük neki a dolgot.
Szerintem el is érzékenyült egy kicsit, de ezt soha nem vallotta volna be, szóval nem is kérdeztem rá.
A bátyámnak mondtam, hogy egyszer vigyen el magával ralizni, ne azért menjünk így, mert sietünk, például, mint most a party kellékekkel, hanem szórakozásból. Megveregette a vállam és büszkén megjegyezte, hogy a vér nem válik vízzé.
Szegény anyu pont meghallotta a beszélgetésünket, és nagyon kiakadt, meg kellett neki ígérnem, hogy nem ülök be a bátyám mellé, amikor így vezet, mert azt tényleg nem élné túl, ha mindkét gyerekét egyszerre veszítené el.
A bátyám erre csak savanyú pillantást vetett rá, és megjegyezte, hogy ennél jobban is bízhatna a fiában, nyilván nem fogja veszélybe sodorni az életemet.
Mindegy, úgyis elmegyek egyszer sutyiban.
Anyu megkérdezte, honnan rendeltük a party kellékeket, mert az egyik függő dekoráció nagyon megtetszett neki. Mondta, hogy szeretne párat a szobájában fellógatni. Ja igen, most éppen azon van, hogy barátságosabbá tegye otthon a lakást, mert 15 év után kitalálta, hogy a jelenlegi állapotban nem elég otthonos. Mindegy, legalább elfoglalja magát, és amíg nem szól bele, hogy a szobámban hogy vannak a dolgok, addig nincs is baj. A bátyám is osztja a véleményét, bár neki talán kicsit nehezebb elviselni a lakás legtöbb pontján feltűnő mályva dekorációkat. Mikor anyu föltette őket, napokig az röhögtünk, hogy már csak a macskák hiányoznak, és róla mintázhatják az őrült macskás nő portréját.
Hiába, rosszmájúak vagyunk. De ezt is anyutól örököltük: a bulija után napokig röhögött egy-egy emberen, nem is nagyon tudott másról beszélni.
Ebből is látszott, hogy milyen jól érezte magát.
Mi meg a bátyámmal beterveztünk egy driftelést most szombatra, már alig várom! Persze elsőre megpróbálom beadni Anyunak, hogy az egyik barátnőmnél leszek szombaton; remélem sikerül.